A szabványosított interfész általános elmélete

(Tkp. ez az, ami NINCS! - Ezért is hívom segítségül a gondolkodásban. Hiszen ha nincs - akkor azt mondhatok róla, amit akarok! Ugye! Vagy mégsem...?)

Az interface (interfész) alapvetően számítástechnikai szakzsargon. Olyan valamit (eszközt, vagy programot) nevezne meg (ha nem mondanánk rögtön két-három magyar szóval is "illesztőnek", "csatolónak" meg "kapcsolónak"), aminek 2 vagy több eszköz, eszköz és program, működő gép és felhasználója közötti KAPCSOLATOT kell létrehozni és fenntartani; vagy csak biztosítani.
De mielőtt túlbonyolítanám - nem mint ha eddig is nem azt tettem volna ;) - hadd hivatkozzak a közismert LEGO-ra. Ez a régóta világsikerű játék valósította meg eddig a legtöbbet a "szabványosított interfész"-ből; amit csak fizikailag-technikailag ki tudtak belőle hozni. Persze ebben is lehetetlen volt  m i n d e n  csatlakozást ugyanolyan módon megoldani, de a nagy szabványon belül alig alkalmaznak még 1-2 altípust, és azok is mind szabványosítva vannak.
Viszont aki ismeri a Lego-t, az azt is tudja, hogy van ám a világon több, különböző fajta lego-típusú játék. Amelyek ugyanazon elvek, hasonló szabványosítási rend alapján dolgoznak, csak éppen ELTÉRNEK a Lego szabványától. Így NEM lehet őket összekapcsolni, együtt használni. Ez jó, mert így nem fognak beolvadni a Lego-ba, megőrizhetik önállóságukat, garantálja az eladhatóságot, mert akinek mondjuk Duplo-ja van, az nem fog lego-kiegészítőket venni hozzá. És jó is ez, ahol két rossz testvér él egymás mellett, mert ott hiába lopná el egyik a másik játékának az elemeit, kénytelen lesz észrevenni, hogy azt ő nem tudja semmire se használni. (De rossz tesóknál az nem számít úgysem. Nem az a lényeg, hogy én is tudjam használni, egyedül csak az számít, hogy ő sem...!) És rossz ott, ahol két jó testvér él egymás mellett, és együtt szeretnének játszani - csak pont nem lehet! (Bár a gyermeki kreativitás felül tudja írni ezt az üzletpolitika által kikényszerített lehetetlenséget.)

Azon gondolkodtam el, hogyan is építi a Mennyei Építőmester az Ő élő köveiből ama Hajlékot? Azt nem gondolnám, hogy elküldené a kőfaragó angyalokat, rakják a kerek, szögletes, hosszúkás és rövid, hexaéder, ikozaéder, Dartvéder és hisztiéder köveket afféle Prokrusztész-kalodába, és vágják-faragják szabvány méretre azokat. Hiszen az első jeruzsálemi templom építésénél se csak egy méretet hasítottak ki a kőbányában, faragtak készre és szállítottak Jeruzsálembe. Más volt az épület súlyát hordó alapkövek, a falazókövek, az ajtó- és ablaknyílások fölé rakott "szemöldökök" mérete és alakja. A boltozatok kövei sehová nem pászoltak, mert felül szélesebbre, alul keskenyebbre faragták a megadott terv szerint azokat, s ha valaki véletlenül fordítva vette fel az egyiket, akkor csak pislogott, hogyan lesz ebből bármi is?
És tudjuk, hogy volt egy méretes, nagy kődarab, valami olyan furcsa formára faragva, hogy az egész építkezés során csak kerülgették, mert nem volt az épületnek egyetlen része sem, ahová oda lehetett volna illeszteni. Össze kellett rakni az összes követ, fel kellett építeni a templomot, ezen egyetlen kő kivételével, hogy az avatatlan szem is észrevegye: ez lesz a főkupola záróköve. Amíg ez nincs a helyén, nem lehet lebontani az állványokat, mert a főkupola berogy, szétnyomja a falakat, és összedől minden (!), amit eddig építettek. Ám, mihelyt a Zárókő a helyére került, az épület kész lett, erős és szép.
Ezekből a mozaikokból próbálok kirakni valami gyenge, emberi megközelítést ahhoz, ahogyan a Teremtő Atya az általa teremtett élő kövekből építkezik. Őt nem kötik a fizikai (technikai) korlátok. "De nem pusztán azért, mert Ő mindenható!" Isten előbb végiggondolta teremtő szavait, a teremtés szavait, mielőtt kimondta volna azokat. Tervezett. És bár a mi terveinket kötik a lehetőségek és lehetetlenségek ezrei, de nem így az Ő terveit. Ő azt tervezhetett, amit létre akart hozni - mert azt hozta létre, amit megtervezett!
S ezért nem kell neki méretre vágva-faragva megváltoztatni és megcsonkítani azokat az élő köveket, akiket nem kalodára tervezett. Neki, és egyedül csak Neki van egy olyan "szabványosított csatolófelülete" - mindent mindennel összepászító legó-kötése, amelyet már kezdettől (mégpedig a tervezés kezdetétől fogva) belénk - és a teremtettségbe - épített. Ő, mint Atya, Fiú és Szentlélek, nem egymás ellen tervezte ezt a rendszert. Nem akarta az Atya, hogy az Övéiből csak Ő húzzon hasznot, mert azok nem kapcsolódnak a Fiú és a Lélek tégláihoz. Nem akarta a Fiú, hogy akiket Ő hív el és vezet végig az új életre vezető úton, úgy kőfaragódjanak meg, hogy kilógjanak az Atya és a Lélek tulajdonai közül, az Ő tulajdonlását hirdetve. És a lángnyelvként megjelenő Léleknek esze ágában sem volt billogot égetni saját köveibe, hogy legalább látszódjon a (látszat)különbség.
Én ezt a "csoda-kapcsolatot" most azzal a kifejezéssel élve tudom megnevezni, hogy az az "Isten szeretete". (Együtt és nem külön értve alatta az Isten irántunk való, mindent megelőző szeretetét, és az Ő jelenlétét megérző, Hozzá térő szívünkben a Lélek által fellobbantott választ - mert ez a kettő egy, s elválasztani: herezis.)
A mennyből alászálló Jeruzsálemben azért nem lesz egy egyhelyben álló, mozdulatlan dolgokból egybehordott, s mozdulatlanul otthagyott, templomnak nevezett épület, mert ott élő Lények lesznek az élő Istennel való közösségben. Hozzá kötve a Tőle jövő szeretet, s Hozzá kötődve a Tőle kapott szeretet által. Ez lesz az az egyetlen (tehát teljesen jól szabványosított) "illesztő", "csatoló" és "kapcsoló" valami, ami által a teremtett világ újjáteremtett részei, a halálból feltámadt fiak, élükön a Halált feltámadása által legyőzött Fiúval, s az ítéletet ki nem érdemlő angyalok együtt lehetnek. Együtt egymással, s együtt az Istennel, Akinek abban fog telni öröme, hogy gyermekeit és teremtményeit most már nem kell többé messziről, szomorú szemmel néznie, mint a példázatbeli atyának tékozló fia után. Hiszen összejöttek, együtt vannak, s ott maradnak: mert az Ő jelenléte most már ELÉG NEKIK!