1 kudarthot vallott kerke sirámai

Mottó: „Akkor most mintamókus, vagy tintamókus legyek?” (egykori önmagam)

Rövidre, ám fölöslegesre sikerült                               Elöljáróbeszéd

( :p )

Ilyen forróság idején mindig megzápul a zagyam ;-). Ezért ilyenkor záp dolgokkal foglalkozom. Csakhogy ki ne essek a stílusból! (És akik azt fogják kérdezni: Mi ez a stílus? Mi ez a hozzáállás!? - azoknak csak azt mondhatom: még jogom van hozzá. Még nem vagyok perfekt keresztyén, csak ref-es, feltételesen szabadlábon...)

A Reposzt oldala (http://reposzt.hu/blog/köntös-lászló/2013-06-15/kudarcot-vallott-keresztyénség) hívta fel a figyelmemet a következő írásra: http://hafr.blog.hu/2013/06/08/a_keresztenyseg_kudarca.

Aztán gyorsan kiderült, hogy nem csupán a Reposzton folyik a riposztozás, hanem Béndek Péter, az első írás szerzője a saját blogján meg is válaszolta a felhozottakat: http://hafr.blog.hu/2013/06/16/ket_valasz_keresztenyseg_ugyben#comments .

„Az ok végtelenül egyszerű: nincs meg a hit, ami képessé tesz a szeretetre. (*)Az Úr Jézus nem azért jött el, hogy figyelmeztessen az emberi létezés alapvetésére, miszerint az Isten képére és hasonlatosságára teremtettünk, hanem azért, hogy megváltson abból a közegből, amelyben nem működhetett univerzálisan a zsidók (és a szekuláris hellén filozófia) által ápolt hagyomány: a tisztelet hagyománya. A kereszténység az egymás iránti tisztelet helyett a szeretetre építette -- ha tetszik -- a szociológiáját.”

(*kiemelés tőlem)

– mondja írása nyitányaként Béndek Péter. No persze! ;) Azt is, hogy ebben a focicsapatban nincs meg a lendület, amivel győzhetnének, ki más mondhatná meg a legautentikusabb módon, mint személyesen maga A Szurkoló (aki sörösüveggel a pocakján, a kanapén terpeszkedve nézi TV-n a mérkőzést) – A Szurkoló, aki az ellenfélnek szurkol.

De óh jaj, ó mé infelíce! - miket beszélek én itt?! Hát nem azt kellett volna mondanom, hogy:

Hálásan köszönöm Béndek Péter, hogy az élet nagy gondjait vizsgáló obszervatóriumából magasztos pillantását méltóztatik ide alantra vesztegetni, ahol alantas keresztyének (és még alantasabb reformátusok) nyüzsögnek, s vétik el egyfolytában percemberke életük aprócska célocskáit! Taníts meg hát rá, mi végre vagyunk, hiszünk, küzdünk s tévedünk!

Mert ki tudhatná jobban a hit hiányát, mint aki külső szemlélőként személyes elfogultság nélkül, objektíven mérlegel, s igazán szét tudja választani az ocsút és a magot. Hogy tudhatnánk mi, önnön hitünk/hitetlenségünk foglyai s rabjai, túllátni az önként vállalt rácsokon, ahová a Tiszta Ész napsugara csak szűrve hullik, erejét vesztett madárként?!

Azért hadd jegyezzem meg – akár csak így, magamnak... – hogy a keresztyénséget szociológiaként tételezni és vizsgálni, számomra olyan, mint mérlegen mérni a Π hosszát, vagy filozófiai értekezésbe foglalni a vadlovak szabadsági fokának színét. Van benne valami, főleg annak, aki csak mérleget ismer (vagy a közismert kalapácsként mindent szögnek néz).

Szerzőnk hozzáállását azonban nem csupán az eddig említett két pont jellemzi. Attól tartok, témaválasztását tekintve is árulkodó lehet alábbi „coming out”- ja: „Engem ráadásul, bevallom, nem érdekel a teológia, mert amit az egyik hívő rokonom a fejemre hányt egy hasonló beszélgetés alkalmával -- hogy ti. ahhoz előbb hinni kell, hogy az ember Istenről hitelesen tudjon beszélni --, azt egyszerűen tévedésnek tartom.”

Ahhoz, hogy az ember Istenről tudjon beszélni – nos ez az, amihez nem alapfeltétel a Benne való hit. Ahhoz, hogy az ember Istenről bármit el tudjon/merjen mondani – ehhez alapfeltétel az Iránta való hitetlenség. De ahhoz, hogy az ember Istenről hitelesen tudjon beszélni – nos ehhez alapfeltétel az az Istennel való kapcsolat, amit mind-közönségesen hitnek szoktunk nevezni. Egy orvos beszélhet kvázi-hitelesen olyan betegségről, amit még a praxisában sosem kezelt. Egy matematikus beszélhet egészen hitelesen olyan matematikai rejtélyről, amit még sem ő, sem mások nem oldottak meg. De el tudná képzelni, hogy Nem Tom Kentuckyból hitelesen tudna beszélni az Ön feleségéről, úgy hogy még a Facebook-profilját sem nézte meg soha??

De hagyjuk ezt. Rögeszmecsere lesz csupán, és per pillanat több virágföldre nincs szükségem (és különben se vagyok benne biztos, miféle virágok szöknének szárba ilyen rögök közül).

Béndek Péter – a Köntös Lászlóhoz címzett válaszában – megnevezi, hogy mit tart lényegesnek (és válasz nélkül maradtnak) írásából, ekképpen:

„Még egyszer hangsúlyozom, Ön a posztom állításával, miszerint a zsidóság jobban betölti a léte funkcióját, mint a kereszténység, nem foglalkozik, vélhetően, mert -- vagy legalábbis ez tűnik ki a szavaiból --, nem kapta egy nyolcszáz oldalas könyv anyagát egy posztban. Hozzáteszem, ez a szimpatizáns olvasata az Ön reakciójának. Egy másik olvasat azonban lehetne az, hogy Ön nem tud mit kezdeni a látlelettel, nem elsősorban a látlelet mélysége miatt (nem is olyan mély persze), nem is a meglepő volta miatt (bár éppen lehetett meglepő Önnek), hanem mert nem is érti a probléma lényegét. A probléma ugyanis -- hogy a kereszténység nem tölti be az Isten által rendelt funkcióját a világban -- nem priméren teológiai probléma, hanem szociológiai és kulturális, amint fel is hívtam rá a posztban a figyelmet. Ha nem így lenne, akkor Önöknek valóban elég lenne közzétenni a dogmatikát, és mindenkinek vigyázzállásban kellene hinnie. A hit nyilván "misztérium", de az egyre inkább luxuscikknek tűnő misztériumon túl a hit valóságának a társadalomban kellene megmutatkoznia, ez a hit hermeneutikájának legbiztosabb pontja. Csak a szeretet uralmából (sikerességéből) támadhat stabil keresztény hit, különben a hit nem keresztény, hanem privát narkotikum vagy -- ha megnyilvánul -- eksztatikus ömlengés.”

Tisztelettel – vagy anélkül :p – jelzem, igenis volt ott válasz. Gyengébbek kedvéért be is idézem:

„De az általában vett keresztyénség történelmi kudarcáról tényként beszélni, összevetve egy másik, ráadásul a zsidó vallással, nagyon rossz üzenetet hordozó vállalkozás. Ez ugyebár a keresztyénség mint olyan, széles nyilvánosság előtti (köszönet az index-nek) verbális kivégzése. Közösségi karaktergyilkosság. Felteszem, a szerzőnek nem ez volt a célja, de ezzel a keresztyénség feletti nyilvános morális ítélettel mégis csak több is, és más is történt, mint az általam vélelmezett eredeti szándék. Ha valakinek efelől kétségei lennének, a cikk címében szereplő vallást cserélje ki bármely más vallásra. „Az iszlám kudarca; A zsidó vallás kudarca; A buddhizmus kudarca; A hinduizmus kudarca”. Mármint történelmi kudarca. Nos, ilyet nem mondunk. Nem csak az évezredes múlt miatt, amely önmagában tiszteletet érdemel, lett légyenek eme vallások bármilyenek is, hanem mert még az emberiség vallásilag (is) meghatározott történelmének a részei és részesei vagyunk. Illő alázattal inkább csak annyit mondjunk, hogy nem tudjuk pontosan, mi történik az emberiséggel a világvallások történetében.”

Mi tagadás, el kell ismernem, ez t é n y l e g NEM az a válasz, amit Péter hallani akart. (Legalábbis reakciójából ítélve.)

No, folytassuk: „...Ön a posztom állításával, miszerint a zsidóság jobban betölti a léte funkcióját, mint a kereszténység, nem foglalkozik...” Hadd jegyezzem meg, ha a poszt kívánt állítása ez lett volna, jobban örültem volna, ha ennek több nyomát találom.

A poszt tulajdonképpen főhelyre kiemelt gondolata ugyanis „a keresztyénség tradicionális zsidógyűlölete”. Nos, ezért mondta Szajuz püspök azt, hogy:

Olyan kőkemény antiszemitizmus húzódik meg mögötte, és olyan ostobán provokatív, hogy szinte nem is titkolja. Csak azt találgatom, hogy melyik Nietzsche-koktélból kavarta ki ezt a sületlenséget! Régi recept ám ez! S hogy az Index multiplikálja? Nem csodálom. Annyi gyalázkodás után, végül is az 1000 leütés neo-nietzsche-je (mit ne mondjak: neo-nácija) tűnhet az utolsó értelmes szónak - az Index számára... Ami azonban értelem - az ezen túl van. Ez itt zsákutca.

El tudom fogadni, hogy ez nem volt zene Péter füleinek. Pláne ha még hozzáteszem a következő javaslatomat is: A „megélhetési bűnözés” analógiájára be lehetne vezetni a „megélhetési gyűlölködés” leírását is.

Mert ugyanis akinek a keresztyénségből, és annak tradíciói közül a legszembeötlőbb a „zsidógyűlölet” - az szerintem aligha békességben jár és békét munkál, hanem inkább épp ellenkezőleg. És felteszem, nem hobbiból, mint a bélyeggyűjtő, nem elhivatottságból, mint az önkéntes tűzoltó...

De nem az a dolgom, hogy feltételezések foltjával fröcsköljem tele Péter makulátlanul ragyogó öltönyét. És írását.

Azonban még egyszer vissza kell térnem arra a megállapításra:

„A probléma ugyanis -- hogy a kereszténység nem tölti be az Isten által rendelt funkcióját a világban -- nem priméren teológiai probléma, hanem szociológiai és kulturális...”

Vissza kívánok még térni e mondat (általam feltételezett és súlyosnak tartott) igazságtartalmára is – ám most arra a különbségre szeretnék utalni, amely – legalábbis szerintem – nagyon is fennáll: a keresztyénség Isten által rendelt, emberek által elképzelt és társadalmi közegbe beágyazottan hordozott funkciói között.

Ha veszünk – legyen egyszerű a példa – egy 10 cm-es élhosszúságú acél kockát, akkor annak különböző tulajdonságait határozhatjuk meg – mégpedig annak függvényében, hogy milyen eszköz áll a rendelkezésünkre.

De, nem a mérlegen, a colstokon, az Ohm-mérőn stb. múlik mindez. Hanem alapból azon, hogy ki milyen eszközt szerez be, hoz magával – mert előzetesen már van egy elképzelése, hogy mit akar majd kezdeni azzal, amivel találkozni fog, és azt kívánja majd ellenőrizni, hogy mennyire illik be, vagy lóg ki az adott dolog az ő kívánalmai köréből.

Ha viszont az „Isten által rendelt funkciót” kívánjuk tárgyalni, mérni, akkor nem a magunk műszereit és nem az azokat megalapozó elvárásainkat kell elővenni. Mert akkor colostokkal mérjük a színt és literrel a Lelket!

A magam részéről úgy gondolom, ebből származik az a közkeletű, és itt is felelevenített félreértés, mi szerint a vallás az ember ópiuma: „....privát narkotikum vagy -- ha megnyilvánul -- eksztatikus ömlengés.”

Aki a társadalom gazd-pol. (marxista) mozgatórugóit vizsgálva veszi szemügyre a vallásos ember bizonyos magatartás- és megnyilvánulás-formáit, ezt fogja mondani, mert ezt tudja mérni.

Ahhoz, hogy a keresztyénség „Isten által rendelt funkciójáról” tehessek megállapítást, ehhez való mérőeszközzel kellene rendelkezzek. És ahogyan a tömeget tömeggel, az erőt erővel, a térfogatot térfogattal mérjük, a hithez is egyetlen „mérőeszköz” létezik: a hit. Ha ez önellentmondás, akkor önellentmondás az is, hogy a kilogrammot kg-mal mérjük!

(Mellesleg: tessék megpróbálni mással mérni a dolgokat – és megnézni, mi marad az így felépülő és funkcionáló technológiából és használóiból! - Kb. annyi, mint azokból a keresztyénekből, akik a hitet pénzzel, hatalommal vagy befolyással akarják mérni, és így építik ki „technológiájukat” - de valahol Ön, kedves Péter, Ön is erről beszél...)

És akkor én itt és most abba is hagynám. Eddig se volt valami nagy kedvemre ez az írás … nehéz a felebarátomat hülyének tartani (még akkor is, amikor maga teszi magát annak) – tudva, hogy esetleg én vagyok a nagyobb! :P

De minek is jutottam idáig? Talán azért, hogy lássam, megízleljem és belássam: tényleg ez a keresztyénség csődje – pontosabban: az én csődöm (elvégre nem én vagyok egy személyben a keresztyénség!). Csőd az, ha felveszem ugyanazt a hajítófát, amivel megdobtak, s a helyett, hogy kemencébe raknám, hogy kenyeret süssek, legyen mit visszadobnom, egyszerűen azzal vágok vissza. Lehet, hogy így egyszerűbb, lehet, hogy nagyobb médiafigyelmet lehet nyerni ezen az áron. Csak épp közel sem lehet „az Isten által rendelt funkciónak” megfelelően cselekedni.

Ezért meg fogom próbálni az írás egy másfajta olvasatát egy másfajta módon is megválaszolni.

Üdvözlettel: akárki

(tudniillik Nevem Senki – de ha valaki lenne, az sem számítana!)