1Kor.
2,12
„Mi
pedig nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket, hogy
megismerjük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk.”
Élt valahol ezen
a világon egy zongorista, és élt egy császár is. A zongorista szívében hit élt
és játékával Istent magasztalta. A császár szívében gőg volt és irigység -
féltékeny volt Istenre, mert, hogy lehetne nagyobb úr nála az, akit még senki
sem látott.
A zongoristát a
világ minden sarkába hívták, hogy játékában gyönyörködjenek. Még istentagadó
országok hitetlen vezetői is elnézték neki, hogy koncertje elején imádságra
kulcsolja kezét, és előadása végén Isten dicséretére emeli fel azt.
Egyszer ezt a
zongoristát meghívta ez a császár, hogy palotájában játsszon, gyönyörködtesse
őt és udvarának minden tagját. A zongorista ezt a meghívást is elfogadta. A
fényes ruhákba öltözött előkelőségek előtt egyszerű fekete frakkjában leült a
zongora mellé, imádságra kulcsolta kezét, majd olyan tökéletesen játszotta a
zongoraműveket, hogy még a császár szeméből is örömkönnyek hullottak.
Az előadás végén
a császár maga elé rendelte a művészt és így szólt hozzá:
-
Olyan
feledhetetlenül játszottál ma, hogy császári módon kívánlak érte
megajándékozni.
-
Mit adhatnál
császárom, annál többet, hogy Istent dicsérhettem a te udvarod előtt? kérdezte
a zongorista.
-
Hát azt, hogy
soha többé ne játszd ennél rosszabbul a zongoraműveket! - mosolyodott el
kegyetlen mosollyal a császár.
-
Hogy volna ez
lehetséges? hitetlenkedett a zongorista.
-
Mi sem
egyszerűbb ennél - intett a császár, és levágatta a zongorista két kezét.
Róm.
6,23
„Mert
a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus
Jézusban, a mi Urunkban.”
Élt ezen a
világon valahol egy tudós is, aki műkezeket készített azoknak az embereknek,
akik valamilyen szerencsétlenségben elveszítették a karjukat. Halott a
zongorista esetéről - s mivel hallotta őt játszani, elhatározta, hogy megpróbál
segíteni rajta.
Visszavonult hát
laboratóriumába, és elkészítette a világ legtökéletesebb műkezét, amelynek
elektródáit viselőjének agyába ültették, és látása irányította azt. Amikor
elkészült művével, üzent a kezek nélkül maradt zongoristának, és felajánlotta,
hogy elvégzi rajta a műtétet.
A bonyolult
műtét sikerrel járt, s a zongorista a gyógyulás után újra ki tudta nyújtani
fémből és műanyagból készült érzékeny ujjait, s képes volt velük játszani. Nem
is akárhogy: bármilyen kottát tettek elé, a szemén át látott kép vezérelte a
műkezet, és mindent hibátlanul és teljes pontossággal játszott le a
billentyűkön.
A tudós világsikerhez
jutott vele, és a világ leggazdagabb emberei fizettek elképzelhetetlenül nagy
összegeket azért, hogy ők is ilyen csodakézhez jussanak.
Egyedül a
zongorista nem volt elégedett. A gép-ujjak gépies pontossággal ütötték a
billentyűket, de szíve érzéseit, Istent imádó hitét már nem volt képes
megszólaltatni többé. És ez végképp elkeserítette.
-
Minek is élek
így? kérdezte magától egy szomorú, borongós napon - ha többé nem szólalhat meg
a szívemben daloló hit?
-
Ez a kéz csak
arra jó így, hogy legyen mivel megkötnöm a kötelet, amivel véget vetek
megnyomorodott és értéktelenné vált életemnek - mondta keserű szívvel.
Róm.
11,29
„…
hiszen az Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok.”
Mielőtt a
zongorista előkereste volna a kötelet, halk csoszogást hallott. Megfordult, és
elképedve látott meg maga mögött egy fénylő ruhába öltözött alakot, aki egy
hatalmas kottát tartott a kezében és felé nyújtotta:
-
Tessék, vedd el,
ezt neked hoztam … mert neked írta egy zeneszerző, aki már velünk dicséri
Istent a mennyek országában - mondta mosolyogva a fényesruhás illető.
-
Ki, ki, ki vagy
te? dadogott a meglepődött zongorista - és mi ez? - mutatott a kezébe
csúsztatott kottára, amelynek hangjegyei olyan bonyolult rendben álltak ámuló
szemei előtt, hogy olyat még soha életében nem látott egyszer sem.
-
Nem érdekes,
hogy én ki vagyok Isten küldöttei közül - mosolyodott el a váratlan vendég - az
az érdekes, hogy te mit tudsz tenni ezzel a kottával.
A zongorista belenézett, mohón lapozni kezdte, majd
csalódottan rázta a fejét.
-
Eh, nincs az az
ember a földön, aki ezt képes lenne lejátszani - mondta csüggedten.
-
Úgy gondolod? -
mosolygott rá ismét a látogató - ezekkel a kezekkel sem?
És a zongorista
elámult. A mennyei kottához emberi kéz kevés volt ugyan, de ezek a kezek nem
ismertek lehetetlent. Olyan akkordok szólaltak meg, amilyet eddig csak angyalok
füle hallhatott, s váratlanul elsírta magát.
De aztán újra
kezdte, ismét újra … míg végül azon vette észre magát, hogy már nem szemei
nézik az égi kottát, hanem szívével látja azt, s gépkezei a szívéből kivetülő
kép szerint játszanak, és újra játsszák azt, ami a szívében zeng, s amivel
hitét fejezi ki.
Ezt a darabot
senki a világon nem volt képes megtanulni, még utánozni sem. Egyedül ő tudta
játszani, s sokszor dicsérte még vele Istent a világ mind a négy sarkában.
Lk.
11,13
„Ha
tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel
inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle?”
Amikor a
zongorista élete itt a Földön befejeződött és Isten hazahívta őt is, meg
kellett állnia a királyok Királya és uraknak Ura mennyei ítélőszéke előtt. De
még mielőtt belehasított volna a félelem, hogyan állhatok meg én az élő Isten
orcája előtt, félresöpörte azt a csodálkozás és meglepődés.
Hiszen újra
kezek nélkül állt ott, és az ítélet asztalán két pár kéz volt kirakva: egy pár
emberi kéz, saját kezei, és egy pár gép-kéz, amelyekkel végig élte földi
életét.
Mint sok vizek
zúgása, csendülő mennydörgés, harsant fel az Úr erős és fenséges hangja:
-
Gyermekem, itt
van két pár kéz, válassz ezek közül egyet, melyikkel akarsz belépni az én
országomba?
A zongorista
gondolkodóba esett. Azon töprengett, melyiket válassza. Majd felnézett és így
szólt:
-
Köszönöm Uram,
hogy Te, akit a magam módján próbáltalak a földön Tőled kapott tehetségem
szerint dicsérni és magasztalni, ilyen választás elé állítasz engem. Bocsásd
meg hát merészségemet, ha így szólok: Te tudod egyedül, melyiket rendelted
nekem, melyik lesz méltó arra, hogy Téged azzal örökké áldhassalak. Legyen
áldott szent Neved mindörökké, teljesedjen be a Te akaratod: add nekem azt a
kezet, amelyet Te látsz jónak.
-
Jól van
gyermekem, jól válaszoltál - szólt az Úr. S most nemcsak kezet kapsz tőlem,
mely az örökkévalóságban is a te kezed lesz, hogy szíved szerint dicsérhess
vele, de Szentlelkem ajándékát is, Aki nélkül nem magasztalhattál volna engem
földi életedben sem, s Akivel most szebben és tökéletesebben
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése